2011. december 17.

Csoda vagy csalódás? 3. - Catrice körömlakkok

Ma a sorozat harmadik részével (előzőek ITT és ITT) jelentkezem, amiben a Catrice körömlakkokról lesz szó. Amikor a márka kis hazánkban is megjelent, akkor mindenki lecsapott a neki tetsző dolgokra. A széles termékskála ellenére a legtöbb bejegyzés mégis a körömlakkokról szólt. Szinte csak pozitív véleményeket lehetett olvasni a széles színválasztékról, a tartósságáról és a remek állagáról.
Cotton Candy At Eiffel Tower,Moulin Rouge Light, From Dusk To Dawn
Én sem tudtam ellenállni a színeknek, emellett a sok pozitív vélemény csak tovább erősítette bennem az érzést, hogy meg kell vennem nekem is egyet. Hosszas gondolkozás után kiválasztottam azt a színt, amelyik először került a kosaramba. Boldogan tértem haza, rögtön ki is festettem vele a körömet. És ekkor jött a csalódás...

Az állaga nekem közel sem volt olyan meggyőző. Én azokat a lakkokat szeretem, amik folyékonyabbak, de emellett elég pigmentáltak is. Hát erről ezt nem lehetett elmondani. Sűrű volt és egy rétegben nem lehetett szépen felvinni. Ha nagyobb mennyiséget viszek fel az ecsettel, akkor 2 réteg után már azt érzem, hogy nagyon sok körömlakk van a körmömön. Emellett buborékos is lesz. Hosszas kísérletezés után azt a megoldást találtam, hogy az első réteget nagyon vékonyan viszem fel, szinte átlátszik alatta a körmöm és a második réteget sem viszem túlzásba. Így minimálisra csökken a buborékozás és nem is kerül olyan sok lakk a körmömre.
A tartósságáról sem tudok pozitívan nyilatkozni. Még a szuper fedőlakkok megjelenése előtt nekem a 2. napon már a körömvégeknél elkezdődött a lepattogzódás. Ez azzal is összefüggésben lehetett, hogy túl vastag réteg volt a körmeimen. Mára ez a probléma a fedőlakk használatával megoldódott, de enélkül is egy jobb lakknak több napot kéne kibírnia.
Pozitívumként csak a színválasztékot tudom felhozni. El kell ismernem, hogy minden alkalomra lehet megfelelő színt találni. Ennek köszönhető az is, hogy rossz véleményem ellenére mindig elcsábulok egy-egy újabb darabra. A színek annyira szuperek, hogy elfeledtetik velem azt a fogadalmam, hogy Catrice lakkot többet nem veszek.
Itt is látszik a középsőben a buborék :S
Mindent összevetve mégis azt kell mondanom, hogy az előzetes várakozások után ez nekem CSALÓDÁS. De még így is használom őket, mert ezeknek a színeknek nem lehet ellenállni :D

Nektek mi a véleményetek ezekről a lakkokról? Tapasztaltátok azt, amit én?

2 megjegyzés:

  1. az első réteg nekem is mindig olyan furcsa, de a második már szépen rásimul a körmömre (lehet, hogy mindig egy rosszabb minőségű darab akad a kezedbe :/). tartósságban nem nagy ász, de ígyisúgyis kétnaponta körmötfestek :'D

    VálaszTörlés
  2. Lehet, hogy én választok rosszul... Most nekem is sikerült szépen kifestenem, de ez a fedőlakknak köszönhető. Így már nem olyan rossz, de ezt fedőlakk nélkül is tudnia kéne :(

    VálaszTörlés