2011. november 19.

Az első projekt

Be kell hogy valljam, hogy ez a bejegyzés önös érdekből, ösztönzőként született. Az utóbbi hónapokban észrevettem, hogy a leggyakrabban kezemben egy dm-rossmann-müller szentháromság szatyorkájával érkeztem haza. Amikor az egyik nap rendezgettem a lassan mindent ellepő sminkcuccaimat, akkor jöttem rá, hogy végig kéne néznem, hogy mik is vannak valójában a birtokomban. Leültem és kategóriánként kipróbáltam a kis szépségeket, színüket, használhatóságukat szem előtt tartva. Ekkor döbbentem rá, hogy pl. fekete szemceruzából konkrétan 7 darabom van, de matt barna szemfestékből sem jobb a helyzet. A döbbenet után nagy elhatározásra jutottam: kiválasztottam a 10 pan projekt mintájára pár olyan terméket, amit záros határidőn belül el akarok használni. De szigorítanom kellett a szabályokon: nem elégszem meg a pan aljának elérésével, hanem egyből az egész "elfogyasztása" a cél. (Azért is ezt választottam, mert van olyan termék, aminek elértem már az alját.)

Tehát a szerencsés kiválasztottak:

1. AVON Classic neutral szemhéjpúder barna színe- A bézses színt már elhasználtam és ezt is szeretem, csak mint mondtam, volt hasonlom, így mindig felváltva használtam. De most csak rá  koncentrálódik a figyelmem.

2. S-HE mono szemhéjpúder 630-as árnyalatban- Régi nagy kedvencem, de itt is fent állt a helyettesíthetőség lehetősége. Szerintem nem lesz nehéz dolgom vele, mert gyakran csak egy halvány szemhéjfesték és tusvonal kombinációt használok.

3.  S-HE duo szemhéjpúder 631-as árnyalatának highlight színe- Highlighterből is több darabom van, el kell őket használni. Rá esett a választás a szép fénye miatt.

4. AVON Color trend szémhéjpúder Beige frost árnyalatban- egyik kedvenc szemhéjpúderem, hozzá hasonló színt még nem találtam és az Avon katalógusokban sincs már. Nagyon fáj a szívem, de egyszer búcsút kell mondanunk egymásnak.

5. Artdeco 37-es szemhéjpúder- Ez is egy bézses árnyalat, az avonos helyettesítésére vettem, de mégsem olyan. Ez már a második tégelyem, azért is őt választottam, mert már nincs sok benne.

6. Artdeco 06-os szemhéjpúder- Nagy kedvenc, már belőle sem az első tégely. Régen szinte csak ezüstös szürkés árnyalatokat használtam, mostanában nem gyakran, így ezzel is ösztönözni akarom magam.

7. Manhattan fekete szemceruza- Nagyon kicsi van már belőle és valahol el kell kezdeni a 7 darab csökkentését.

8. AVON Glimmerstick diamonds barna szemceruza- Ebben is nagyon kevés van már és annyira nem is szeretem több okból: csillámos és mivel automata, nem lehet vele szépen dolgozni a mindig tompa hegye miatt.

9. Maxfactor Xperience szempillaspirál- A bloggerek nagy kedvence, de nekem nem igazán jött be. Én az ennél drámaibb hatást produkáló termékeket szeretem. Örülök, ha elfogy.

10. Essence I love extreme szempillaspirál- Nagy kedvencem, nekem itt kezdődik a szempillaspirál fogalma. Kevés van már benne, de ha elfogy, biztos hogy újra megveszem.






Remélem, hogy így motiváltabb leszek. 1 hónap múlva meglátjuk, hogy meddig jutottam :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése