2012. február 10.

MAC Naturally- Blonde MSF

A MAC legújabb kollekciója azoknak kedvez, akik nem szeretik a harsány színeket, hanem inkább a természetes sminket részesítik előnyben. Nekem először egyáltalán nem tetszett ez a kollekció, unalmasnak találtam és úgy voltam vele, hogy vannak hasonló színeim itthon. Mivel hozzánk csak februárban érkezett, így volt időm nézegetni a swatchokat és ennek az lett a vége, hogy beleszerettem néhány dologba...

Amikor végre itthon is kikerült a polcokra, akkor egyből a MAC-be vezetett az utam. Szerencsére nem csábultam el, tényleg csak azt vettem meg, ami igazán tetszett. És ez nem volt más, mint a Blonde MSF. Gondolkoztam a Redhead-en is, megkérdeztem az eladó lányt és ő is ezt a rózsaszínesebb árnyalatot javasolta. (Hozzá kell tennem, hogy kifogtam egy nagyon aranyos lányt. Az Allee-ban voltam és találkoztam már ott nagyképű eladóval, de ő nagyon segítőkész volt, de közben hagyott válogatni, nézelődni.)

Külcsín... a szokásos fekete doboz, ami nagyobb a megszokott pirosítóknál. De ez nem csoda, mert 6 g helyett ebben 9 g csillogást találunk. Kibontás után meglepődtem, mert a púder felett volt egy műanyag fedő is. Ezt jó ötletnek tartom, mert ennek a textúrája sokkal porolósabb, mint egy sima pirosítónak. Viszont negatívum, hogy a doboz és a pan között van egy hézag, amibe beleülhet az anyag. Ilyet eddig csak olcsóbb pirosítóknál tapasztaltam és ez elég kiábrándító. (Lehet, hogy csak én kaptam ilyet, de akkor is...)
Belbecs... egy ásványi alapú púdert tartalmaz, aminek magas fényében rejlik a különlegessége. Általában highlighterként használják, de mivel én a világos bőrűek táborát erősítem, így nekem tökéletesen megfelel pirosítóként is (amúgy direkt annak vettem). A Blonde egy rózsaszínes árnyalat, ami 4 különböző részből áll. Használhatjuk az egészet egyszerre, összekeverve vagy két részre bontva. A bal oldalon a világosabb árnyalatok vannak, amik tökéletesek highlighternek, jobb oldalon pedig a rózsaszínűbbek, amik már pirosítóként is funkcionálnak. Én legtöbbször egy másik pirosító fölé teszem, így ad annak egy még szebb fényt. Teljesen meg vagyok vele elégedve, sokan mondják, hogy túl fényes, de szerintem pirosítóként is nyugodtan viselhető a mindennapokon.
A swatchok ellentétes irányban készültek, balról vannak az erősebb színek.

Az ára elég borsos (7700 Ft), de úgy voltam vele, hogy ilyenem még tényleg nincs és ki szeretném próbálni. Univerzális darab és nagyon szuper lesz nyárra is.

Nektek hogy tetszik? Vettetek ebből a kollekcióból valamit?

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szép, láttam az üzletben is és csak az tartott vissza a vásárlástól, hogy rengeteg pirosítót vettem az utóbbi hónapokban.

    VálaszTörlés
  2. Én is, de engem sajnos ez sem tudott visszatartani. :D

    VálaszTörlés